Pistike a konditeremben
Pistike megelégelvén azt a tényt, hogy minden diszkóbeli verekedés
alkalmával passzív szerepet tölt be, úgy dönt, hogy sportolásra adja a
fejét. Ezen elhatározását görbe háta és 52 kg-os testtömege is elosegíti.
Harcmuvészetek
Január 16. Pistike látván a Kickboxer trilógiát (melynek forgatókönyvét
kívülrol fújja) eloször a helyi kickbox egyesületnél próbálkozik. Nagyon
tetszik neki a sport brutalitása, lelki szemeivel már látja magát, amint
nála háromszor nagyobb embereket fog a földbe döngölni, kivívván ezzel
barátai elismerését és nem utolsósorban erosítendo barátnoszerzési esélyeit.
Természetesen úgy saccol, hogy a kívánt tudásszint eléréséhez néhány hétnek
elégnek kell lennie.
Január 19. Pistike meglepodik, hogy a kickbox edzések milyen kemények. A fél
órás bemelegíto futás után tüdeje kiköpése közben azon csodálkozik, hogy a
többiek ezt röhögve bírják, sot néha még fekvotámasznyomással is képesek
megszakítani. Ráébred, hogy 17 év aktív nemsportolásának kezd megjönni az
eredménye.
Január 21. Az edzés folyamán Pistike meglepetten tapasztalja, hogy
hasizomerosítés keretei között rendszeresen gyomorszájba vágják, melyet o
köteles elturni. Igen bosszantja az a tény is, hogy miközben o véresre veri
az öklét edzopartnere hasán, az unott pofával vicceket mesél a
szomszédjának, miközben egy piros almát majszolgat.
Január 23. Pistike még jobban meglepodik, hogy az edzés végén történo
szabadküzdelemben az ellenfél visszaüt, ráadásul sokkal nagyobbat, mint o.
Február 12. Pistike beleköt egyik osztálytársába, felbuzdulván messzire
visszanyúló kickboxos tapasztalatain, melynek eredményeképpen komoly
sérüléseket okoz. Saját magának. Ugyanis eloször a kuncsaft arca helyett az
ajtófélfán töri össze a csuklóját (az a galád elhúzta a fejét), aztán pedig
egy rúgás közben - elvesztvén az egyensúlyát - pofára esik. Ráébred, hogy ez
a sport nem neki való.
Lágyabb technikák
Február 20. Pistike a helyi Kung-fu iskolában próbálkozik. Megkérdezik tole,
hogy melyik rendszert szeretné tanulni. Gondosan átolvasva a tájékoztatót, a
részeg kung-fu mellett dönt. Lelkesedése határtalan, az elso edzésre
holtrészegen érkezik. Nem érti, miért vágják ki.
Február 25. Pistike egy másik kung-fu iskolát látogat meg. Az edzések nagyon
unalmasak. Pistike nem érti, hogy verekedés helyett miért csak meditálnak,
álmosan mozognak, ahelyett, hogy karddal véresre vágdosnák egymást.
Csalódottan abbahagyja a sportot.
Testépítés
Végül Pistike a helyi testépítoknél köt ki. Elvégre is itt a tavasz, nyárra
pediglen jól kell kinézni. Pistike úgy saccol, 3 hónap alatt felgyúrja magát
Stallone szintjére.
Március 1. Pistike gondosan bevásárolja a kellékeket. Szuk póló,
rövidnadrág, kesztyu stb. Az elso edzésen úgy néz ki, mint egy profi. Profi
bohóc. A szuk trikó kiemeli tyúkmellét, mindenki pipaszár lábain röhög, az a
rohadt kesztyu pedig folyton leesik a kezérol. Ráébred, hogy kezdetben a tág
póló és a hosszúnadrág sokkal célravezetobb.
Március 3. Pistike elkezdvén a sportot napi 1 kg tiszta
izomtömegnövekedéssel számol. Mint késobb kiderül, nem alaptalanul. Minél
régebben uzi a sportot, a felfogása - a sok szteroidtól -annál nehezebb
lesz. De ne szaladjunk a dolgok elibe. Pistike eleinte még nem szed semmit.
Március 4. Pistike kiválasztja a legnagyobb darab állatot a teremben és
edzésterv öszeállítására kéri. Az hamar lerázza a következo mondattal: "Ho!
Eddzé bazzeg nagy súlyokkka azt király lesze hamar!" Pistike megfogadja a
tanácsot és belevág.
Március 6. Pistike dühödten tapasztalja, hogy a 20 kg-os fekvenyomórúd
milyen kurva nehéz is tud lenni. A második sorozatban a rúd engedvén a
gravitációnak, Pistike nyakán marad. Segítségért üvöltene, de nem tud,
ugyanis fulladozik. Végül az utolsó pillanatban valaki megmenti az életét.
Javasolják neki, hogy elobb a 10 kg-os (bicepsz) rúddal kezdje, ami ugyan
röhejes látvány, de legalább garantáltan életben marad a gyakorlat közben,
sot még utána is. Következik a karedzés. Nem bízza a véletlenre a dolgot.
Jól felpakolja a súlyokat, majd belevág. Úgy tunik a komplex edzés híve,
ugyanis miközben a súly a kezdo és a végso pozíció közötti utat megteszi,
Pistike latba veti minden izmát, kivéve a bicepszet, amirol ez az egész
gyakorlat szólna: Vádlival beleindít, derékkal rásegít, gyorsan leguggol,
majd hirtelen beugrik a súly alá, ezt követoen pedig lábizmait kiegyenesítve
felegyenesedik. Az a laikus szemlélodo, aki csak a gyakorlat kezdetét és az
eredményt látja, képes azt hinni, hogy Pistike valóban bicepszbol húzta fel
mind a 80 kilót.
Április 1. Pistike már elérte - szerinte - azt a szintet, hogy félmeztelenül
edz, tükörben nézegeti magát, feszít. Kicsit zavarja, hogy bármelyik tükörbe
néz bele, a háttérben mindig mögötte röhögnek.
Április 3. Pistike még mindig nem no, pedig 1 hónapja edz. Emlékezvén arra
az idore, mikoron is félmeztelenül edzett, úgy dönt, a kívánt hatás
elérésének érdekében - a sport hatását erosítendo - beáll a kokszolók népes
táborába. Beszerzi a megfelelo anyagokat. A Métát reggelente úgy fogyasztja,
mint más a müzlit: tejjel felöntve.
|
A folytatas.
Nyár volt, fiatalok voltunk, és ilyenkor sok marhaságot csinál az ember.
Árpi persze többet, mint a normálisabbja. Ez régebben történt, még nem
volt meg az Opel Senator, csak egy szakadt Ladára futotta. Abból is csak
olyanra, ami annyira rozsdás volt, hogy nem lehetett tudni, mikor hullik
ki az ember alól. Mindig azt vártam, hogy egyszer kiszakad az alja, és
Árpi úgy fogja hajtani, mint Flintstone a járgányát. Műszaki persze évek
óta nem volt rajta, így csak a szerencsén múlt, hogy mikor bukik le.
Persze, ez sem lehetett olyan, mint az átlag, ezért volt itt is optikai
tuning ezerrel. Ekkoriban Árpi még nem rendelkezett jelentős tőkével
(vagyona gyakorlatilag a széteső-félben levő Ladából, két farmerből és
néhány pólóból állt), ezért nagyrészt leleménnyel kellett pótolni a
hiányzó anyagiakat. Hát, leleményben nem volt hiány. Felkerültek ugye az
alap dolgok: rókafarok, műszőr kormányborítás, aprópénztartó, halálfejes
váltógomb, órás visszapillantó (sajnos csak egy törötthöz tudott
hozzájutni, de lényeg, hogy óra volt benne), �multifunkciós
műszer", ami egy hőmérő, iránytű és óra mahagóni-utánzat keretbe foglalt
kombinációja volt, és itt ki is merültek nagyjából az anyagi lehetőségei.
Ekkor jöttek a segítőkész haverok, akik első hallásra kicsit
furcsállották Árpi kéréseit, de aztán a hecc kedvéért megcsinálták, amit
kért. Első lépés volt a műszerfal. Látta egy újságban, hogy egy
sportkocsinak polírozott alumínium borítás volt a műszerei körül, és hát
persze, hogy neki is kellett. Miután kiengedték az ügyeletről, ahova a
sorjás alumíniumlemez által szétvágott tenyerével ment kötözésre, új
ötlettel állt elő: alufólia lesz a megoldás. Finoman megemlítettem neki,
hogy az nem túl strapabíró, meg gyűrődik is, de nem hallgatott rám. Egyik
haverja szüleinek volt egy Ápisz-szerű boltjuk, és onnan szereztek vagy
harminc tubus Technokol Rapidot, és kiadta az utasítást a haverjainak,
hogy mindenki csenje el otthonról az alufóliát. Mikor elég sok
összegyűlt, megkezdődött a ragasztás. Én csak a végére értem oda, hát,
mit mondjak, nem volt egy semmi látvány.
Először is totál meghülyültek a ragasztó gőzétől, mert zárt garázsban
csinálták. Mikor odaértem, sejtettem, hogy gáz lesz, mert méterekről
olyan szaga volt a garázsnak, mint egy festékgyárnak.
Árpi csak ennyit tudott hozzáfűzni az eseményekhez: "hehehe". Meg néha
azt is, hogy "atom lett, hehe". Ültek a haverjaival a garázs betonján,
mint marhatök a mezőn, néztek maguk elé, és vigyorogtak.
Megnéztem az autót. Ez sem volt semmi. Láthatólag jobbról kezdték a
mutatványt, mert ott még ollóval voltak vágva a darabok, de gondolom,
közben hatott a ragasztó, és mire a kilométeróráig jutottak, már annyira
zizik voltak, hogy azt is beragasztották. Be volt ragasztva a kormány, a
sebességváltó, a szellőzők, a bal oldali ablak felé, a bal ajtókárpit,
egy kicsit mindkét ülés, és úgy általában csöpögött minden a ragasztótól.
Az elején még odafigyeltek rá, és próbálták kisimítani a fóliát, de a
végén persze ilyen apróságokkal nem törődtek, és ettől az autó úgy nézett
ki, mintha Bádogember vezette volna, aki egy szörnyű balesetben
széttrancsírozódott.
Kivonszoltam őket a levegőre, és akkor vettem észre, hogy a napsütésben
csillog fejük és a ruhájuk, mint Szűcs Judit fénykorában,
diszkókiránynőként. Csak rájuk nem üveggyöngy volt varrva, hanem
sikeresen magukra ragasztották a levágott, lehullott alufóliadarabokat.
Néztek rám kitágult pupillával, teljesen megzavarodva a fénytől, és
szemkápráztatóan csillogtak. Olyanok voltak, mint két szerencsétlenül
járt ufó, akik nem tudják, hol landoltak.
Másnap kapartunk. Harmadnap is. A negyedik napon beláttuk, hogy a
Technokol az erősebb. Árpi kicsit elkeseredett, mert a műszerfal enyhén
szólva furán nézett ki, az itt-ott feltépett alufóliával, ezért gyorsan
újabb csinosítás után kellett nézni. Jött a szárny. Egy igazi szárny,
ugye elég komoly pénzekbe került volna, ezért maradt a szögvas, két rúdra
hegesztve, amikre menet volt vágva.
Fúrtunk két lyukat a csomagtartón, átdugtuk a rudakat, csavar fent, lent,
és készen volt a "szárny".
Árpinak baromira tetszett, és megsértődött,
amikor a "Na, milyen?" kérdésre én azt mondtam, hogy "Legalább van egy
alkatrész, ami nem rohad". Egy volt a probléma: le kellett festeni.
Neolux nem jó, mert nem tartós. Mivel fessük? Árpi azt mondta, hogy
olvasta valahol, hogy az apróbb hibákat körömlakkal szokták javítani,
mert az hasonló az autófestékhez. Próbáltam felhívni a figyelmét arra az
apróságra, hogy ez nem apróbb hiba, hanem egy bazi nagy vasdarab, aminek
befestéséhez jó sok körömlakk kell, de nem érdekelte ("Majd
felhígítjuk!"), irány a "butik".
Akkoriban még nem nagyon vettek a pasik (mi még inkább fiúk) körömlakkot
nőknek, úgyhogy furcsán néztek, amikor előadtuk, hogy piros körömlakkot
szeretnénk. Mondtam Árpinak, hogy én azt hallottam, hogy a körömlakk
másképpen néz ki felkenve, mint az üvegben, ezért ki kéne próbálni,
mielőtt megvesszük. Ezt nem kellett volna mondanom. Amikor az eladónő nem
nézett oda, Árpi suttyomban kinyitotta az összes piros és bordó
körömlakkot, és minden körmére festett egy-egy pöttyöt. Kijöttünk az
üzletből, és megpróbáltuk kitalálni, melyik szín illik az autóhoz. Eléggé
belefeledkeztünk a dologba, mert arra eszméltünk, hogy egész szép
nézőseregünk lett.
Akkor jöttem rá, hogy állok egy női butik előtt, nézem ahogy a haverom a
kifestett körmeit próbálgatja, hogy melyik megy a kocsijához, és közben
arról vitatkozunk, hogy melyik a szebb szín. Árpi ügyesen feltalálta
magát: �Csak a szárnyamra kell." Na, ettől kitört a röhögés.
Megvártuk, amíg eloszlik a tömeg, visszamentünk, és megvettünk 1, azaz
egy darab lakkot. Sikerült kunyerálnunk egy lánytól körömlakklemosót, és
felhígítottuk a lakkot. Szép rózsaszín lett.
Reméltem, hogy nem festünk vele, de festettünk. A "szárny"-at ettől
kezdve egy foltos, rózsaszín szögvas képezte (á la Barbie mobil).
Ja, a lényeg, amiért az egész cécó volt: Árpi a fagyis lányt akarta
elkápráztatni a csodajárgánnyal.
A lánynak ugyan egy másik pasi tetszett az I-es Golfjával, de Árpi úgy
gondolta, hogy egy full-extrás Lada mégiscsak imponálóbb egy fapados
Golfnál. Egy dolog volt hátra, a kipufogó. Árpi szerzett egy vascsövet,
ami szerinte kitűnő kipufogó lett volna. Én, mikor megfogtam a csövet, és
éreztem, milyen baromi nehéz, gondoltam, hogy baj lesz, de nem szóltam,
mert tudtam, úgyis hiába. Elmentünk valami lakatos haverjához, aki
kiröhögött minket, és elküldött a fenébe. Árpi bedühödött, és "Na, akkor
majd én!" felkiáltással előszedte a forrasztóját, hogy majd azzal.
Ráhagytam. Egy fél kiló ónnal ráforrasztotta a csövet, és elindultunk
becserkészni a leányzót.
Az első ötven méter után lejött a cső, és elkezdett zörögni. A második
ötven méter után az ősrégi kipufogó megadta magát, és leszakadt
mindenestül. Sebaj, így úgyis jobb hangja van, kipufogó be a hátsó
ülésre, gyerünk tovább. A fagyizó előtt pár száz méterrel megálltunk, és
Árpi előállt a haditervvel. Én előremegyek gyalog, kihívom a lányt a
fagyisbódéból, és szóval tartom, amíg Árpi meg nem érkezik. Úgy tervezte,
hogy odafarol majd a lány elé az autóval, és elviszi egy körre ("Hogy
lássa, mi az élet."). Kérdeztem tőle, hogy ezt a farolás-dolgot
próbálta-e már. Mondta, hogy nem, de nem lehet nagy dolog. Én biztos, ami
biztos alapon kinéztem magamnak egy villanyoszlopot fedezéknek, és
elindultam.
Odaértem. "Szia, gyere ki egy kicsit, légyszí." "Most nem lehet, sokan
vannak." (Hoppá, erre nem számítottunk.) "De valami nagyon fontosat
akarok mondani." "Mondd el itt, nem mehetek ki." (Közben hallottam, hogy
Árpi közeleg. Ezt egyébként mindenki hallotta, mert kipufogó nem lévén,
az autónak olyan hangja volt, mint egy Zetor traktornak, amikor elakad a
szántásban.) "De gyere ki, mert..." Itt tartottam, amikor baromi nagy
fékcsikorgás, egy reccsenés és csörömpölés, majd csend. Árpi megjött.
Féltem hátranézni, mert azt hittem, letarolta a fél utcát, de nem. Csak
éppen az autó félig az árokban volt. Árpi próbált úgy tenni, mint aki
direkt így akarta az egész mutatványt, de nem volt túl meggyőző. Már csak
azért sem, mert az egyik kerék elég furán állt.
Mondhatni, kitört.
Árpi gyorsan kiugrott az autóból, és jött a fagyisbódéhoz. Nem vette
észre a kereket, mert a másik oldalon volt. Érezte, hogy furán áll az
autó, de gondolta, majd csak kijön az árokból (ezt később mesélte).
Elkezdtek beszélgetni, és csodák csodája, a lány levette a kötényét, és
elindultak az autóhoz. Árpi meglátta a kereket. Sápadtan beült. Ült...
Még mindig ült... "Na, megyünk?" kérdezte a lány. "Ja, csak előbb nézd
meg, milyen frankó a műszerfal. Klassz, nem?" (Itt kezdtem el röhögni.)
Lány szétnéz a foszladozó alufólián: "Ööö, aha, klassz. Nem megyünk?"
"Áh, még nem, majd később. De hallgasd milyen hangja van." Beindítja
(harmadszorra sikerül), gázpedál pumpálása. Lány: "Jézusom, megsüketülök.
Inkább menjünk, mert mindjárt vissza kell mennem." "Menjünk inkább
később, most csak dumáljunk." próbálta Árpi elkerülni az
elkerülhetetlennek látszót. "De hülye vagy, ezért hívattál ki, hogy most
nem is viszel egy kört?!"
Árpi ettől bepöccent, és szerencsétlen lányra zúdította az elmúlt napok
összes kudarcát (persze ordítva): "Nem megyünk, b*zmeg, mert kitört az a
kib*szott kerék, és különben is, elegem van, hogy még mindig tiszta lakk
a körmöm, meg a tököm is ragasztós lett, ez a rohadt alufólia meg nem jön
le..." Idáig hallottam, mert itt már sírtam a röhögéstől.
Innentől már nem olyan érdekes a történet. Jött egy rendőrautó,
igazoltatás, kiderült, hogy nincs műszaki, szülők felhívása, büntetés
kilátásba helyezése, amit valami ismerős egy üveg piáért elsimított, a
szülők szörnyülködtek, később röhögtek. Az érdekes a dologban, hogy
évekkel később Árpi, nem mint élete mélypontját emlegette, ahogy ült
félig egy árokba borulva álmai nőjével, hanem ezt mondta: "Tudjátok, ha
akkor öt centivel eltekerem a kormányt, meg lett volna a buxa." Hát,
igen, sok múlik néha öt centin. Gondoljatok erre, miközben (néha) vadul
tekergetitek ide-oda a kormányt.
--
NGabor
|
